2022. április 21., csütörtök

Egy per amit a felperes nem nyehet meg mert az alperest az NVSZ vezetőjének a testvére védi az alperes barátjaként! Megjegyzések egy per margóján!

Alap észrevételek


Először is a biróság teljesen kihagyta a Pszichiátriai ambuláns lapot és annak tartalmát, ami bizonyítja jelentős érdeksérelmet, mint ahogy elbagatellizálja azt a tényt is hogy az alperes hamis állítása miatt kiadot több elfogatóparancs kiadásának köszönhető a lejárató cikk sorozat, egyértelmű az ok okozati összefüggés ! 


Az 1 fokú biróság emlitést sem tesz arrol a tényről hogy az alperes 2020 decemberében felhivatot a barátjával B. Győrgyel aki az Nemzet Védelm Szolgálat vezetöjének a testvére és megfenyegetet a telefon beszélgetés rögzitésre kerül a hátérben halható az alperes hangja, ezt a hangfelvételt a Nemzet Védelmi Szolgálat vezetője megkapta de csak anyit válaszolt nem az ö hatásköre a dolog!!  Ki az a B György? Itt olvashatsz róla!


Csak halkan jegyzem meg, hogy az NVSZ feladata többek között a NAV korrupció felderitése igy még érdekesebb, hogy az NVSZ vezetőjének a testvérének a barátja G Csaba cége a Top Cleanning kft végzi a NAV és más állami intézmények takaritását miközben a cég egy egy stróman nevén van aki mellesleg szintén az NVSZ vezetőjének a testvérének a régi barátja!! Érdekes nem?? Bővebben itt! A NAV és más állami intézmények takaritását a titkosszolgálat vezetőjének a testvérének a barátai cége végzi!


És nem mellesleg az alperes a büntető feljelentésében de az egész eljárás alatt még azt sem tudta bizonyitani, hogy bárki is megzsarolta volna, nem hogy az a felperes lett volna a állitólagos zsaroló! Az alperes "tanúi" akik nem is ismerték a felperest vallomásaikban egy zsaloló levélröl beszélnek amit állitólag valaki látott és valaki még csak nem is láttot annak lézetéséről csak az alperes beszélt, de ezt a zsaroló levél valójába soha nem került elő!! Öszintén ha valakit megzsarolnak egy zsaroló levélben akkor az lenne az első számú bizonyiték!! A alperes sztorija teljesen életszerütlen!!


2022 juniusban folytatódik a per! 


2020 12 18.-án 13,25 perckor (karácsony előtti utolsó péntek) váratlanul B. Gyuri aki a 0620xxxxxxx számról felhívott és nem burkoltan nyomást próbált rám gyakorolni!! B György “Gyuri” feltételezem azért hívott mert (hangfelévetelek el lettek küldve a testvérének, de nem történt semmi, nem meglepő, de ha ezt egy átlag ember követi el akkor biztos hogy büntető eljárás indult volna ellene)


2020 11 04.-én Gerencsér Csabának fel lett ajánlva a peren kívüli megegyezés amire semmilyen választ nem adott, majd 2020 12 01.-én G Csaba ellen polgári kereset került beadásra személyiségi jogok megsértése miatt, amiben sérelem díjat is követelünk (G Csaba a mai napig több millió forinttal tartozik amit még el is ismert, de ahelyet, hogy férfiként rendezné az adósságát helyette hamisan azt állította, hogy megzsaroltam, emiat engem nagy nyilvánosság előtt megaláztak, a saját testvérem barátaim is elfordultak tőlem. Hiába tisztáztam magam amit a rendőrségi nyomozás és más bírói ítélet is igazol a nyilvános megalázásról és az általam el nem követett zsarolásról a mai napig beszélnek. 


2020 12 18.-án B Gyuri felhívott 13,25 perckor (1 hangfelvétel) “na mi újság” ,“Csabát hagyjad békén” , “szeretlek” (Én is barátomnak tartom, nem akarok neki rosszat, Gyurival évekig jóban voltunk, közösen buliztunk, nyaralatunk, stb de azt is tudom, hogy nem szabad vele ujjat húzni). Senki nem bántja Csabát, ellenkezőleg ö az aki másokat szokott bántani, majd 13,51-kor vissza hívtam Gyurit aki (hogy megkérdezem miről is van szó) többek között idézem “Csaba mond neki, hogy megölöm”, “ha a Csabát bántod akkor engem bántasz” háttérben hallatszik Gerencsér Csaba hangja (2-ik hangfelvétel)


Az első perlevélben benne volt az alperes fenyegetö telefon hivásai amit szintén teljesen figyelmen kivül hagyot  a biró

ezek benne voltak az első beadványban. 


2012 julius 11 G Csaba keresete T Andást telefonon, majd T András vissza hivta Gerencsér Csabát, a beszélgetést rögzitésre került, G Csaba telefon száma 0630-9310688. 2143 Kistarcsa, Komáromi u. 28. 

„Tomor Te nem félsz?” 

„Anyád hátán foglak megbaszni legközelebb, ezt ved komolyan, meny az anyádba féreg geci, fúj de egy féreg, lelki sérült, szerencsétlen , nincstelen geci vagy, te féreg te, meny abba a télebaszót kurva anyádba, meny a kurva anyádba, bazd meg az anyádat, meg ne lássalak féreg valahol, gyere frisskula, gyere patkány, ”  


Gerencsér Csaba igazi arca! VIDEÓ ITT

"A bírói gyakorlat szerint a képmás felhasználása akkor nem minősül visszaélésnek, ha arra közvetlenül fenyegető veszély, vagy már bekövetkezett jogsértés bizonyítása érdekében közérdekből, vagy jogos magánérdekből kerül sor, feltéve, hogy a képmás felhasználása a bizonyítani kívánt jogsértéshez képest nem okoz aránytalan érdeksérelmet." A G Csaba áltat tett  életveszélyes fenyegetés ilyen amiről mellesleg a nyomozó hatóság és az ügyészség is tudot és a birót sem zavarta, simán átlépet rajta, ez egy ilyen ország ez van!


Én ezeket sem tallálom az itéletben  A bíró ismerteti az előző tárgyalás óta érkezett iratokat, így az alperes 10. sorszám alatti bejelentését  és az alperes 12. sorszám alatti beadványát.+



Ott van a titokzatos per aminek az ügyszámát nem adták meg vagy rosszul és mégis az itéletben benne van a teljes perszám és arra hivatkoznak, hogy tudja a biró mi a perszáma és mi van benne ha nem jol adta meg a perszámot és nem csatolta a mi perünkhőz???? az itélet részben benne van részletesen dátumok is 


G Csaba egyik stróman cége ami100 milliós vissza nem téritendő támogatást kapott a pornó és szextavón müködő Jet Power Hungary kft


A Jet Power Hungary kft cég háttere is gázos hiszen a cég egy stróman nevén van a tényleges tulajdonos pedig a Jetski versenyző G Csaba aki ebböl nem is csinál titkot hiszen a riportokban mint cégtulajdonos van feltüntetve! De hát nincs is mitől félnie hiszen a titkos szolgálat vezetöjének (NVSZ Bolcsik Zoltán) a testvére B György védi, egyengeti útját! Így neki azt is szabad amit másoknak nem! 


Másik cég ami stróman nevén van!

Top Cleaning új tulajdonos T. Mihály (ügyvezető: G. Balázs (an.: G. Katalin) T. Mihály aki korábban G Csaba jetski kölcsönzőjének az alkalmazotja volt, és rokkant nyugdíjas! De továbbra is a tényleges tulajdonos és a cég irányítója G. CsabaT. Mihály jó barátja és üzlettársa B. Györgynek „Gyuri”! (B. György „Gyuri testvére B. Zoltán az egyik titkosszolgálat vezetője) Van közös fotónk.


T Mihály a stróman és G Csaba a tényleges tulajdonos



és ez is legyen majd benne a fellebezésben:


T Andrásként is fedhetetlent, büntetlen előéletű személy voltam, a név változtatással pedig az esetleges rossz indulatú média és egyéb személyek által terjesztett rágalmakat is magam mögött hagytam, nem foglalkoztam vele, de ez az ügy és a szándékosan kiszivárogtatott névváltoztatásom amit az alja bulvár média nyilvánosságra hoz teljesen tönkre tett! 

Felhívnám a tisztelt eljáró bíróság figyelmét arra a körülményre, hogy hivatalosan nevet változtattam ami nem csak formalitás számomra hanem, életmód, élet stílus, élet vitel és értékrend váltással is járt, amiért keményen és kitartóan megdolgoztam. Büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült és nem hagyom, hogy erkölcstelen kétes hírű emberek ezt tönkre tegyék, irigység, és más aljas indokból. 


T Andrásként is erkölcsileg és büntetőjogi szempontból is fedhetetlent, büntetlen előéletű személy voltam, a név változtatással pedig a rossz indulatú média és egyéb személyek által terjesztett rágalmakat is magam mögött hagytam, nem foglalkoztam vele, de ez az ügy és a szándékosan kiszivárogtatott névváltoztatásom, személyes adataim amit az alja bulvár média nyilvánosságra hoz teljesen tönkre tett!  

Név változtatásom vissza menőleges hatályú, születési nevem L Andás ezt a születési anyakönyvi kivonatommal igazolni is tudom! 


Én csak egy átlag polgár vagyok aki küzd a becsületéért és a jogaiért. Kérném a tisztelt bíróságot, hogy precedens értékű ítéletet hozzon, figyelembe véve, hogy alperes G Csaba hamis állításai és a emiatt íródott cikkek, több média által elkövetett törvénytelenségek több százezer emberhez jutott el az interneten keresztül ami az én közösségi megítélésemben, jó hírnevemben és becsületemben maradandó kárt okozott és egészségügyi sérüléseket szenvedtem amit csak több év elteltével fogok kiheverni, jó esetben. A mai napig magyarázkodnom kell a sérelmezett cikkek miatt és az emberek megvetését kell elviselnem. 



ITÉLET észrevételek


A Budapest Környéki Törvényszék a xxxxxxxxxxxxxxxxxx) által képviselt L András (xxxxxxx) felperesnek – xxxxxx) által képviselt G Csaba xxxxxxxx) alperes ellen személyiségi jog megsértése és sérelemdíj megfizetése iránt indított perében meghozta a következő 

ÍT É L E T E T . A törvényszék a felperes keresetét elutasítja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra 84.000 (nyolcvannégyezer) forint feljegyzett eljárási illetéket, továbbá 15 napon belül az alperes részére 949.000 (kilencszáznegyvenkilencezer) forint perköltséget. Az ítélet ellen a kézbesítésétől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek a Fővárosi Ítélőtáblához, amelyet a Budapest Környéki Törvényszéknél kell előterjeszteni. A fellebbezést a Fővárosi Ítélőtábla bírálja el. A másodfokú bíróság a fellebbezést tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyike tárgyalás tartását kérheti. A fellebbező félnek a tárgyalás tartására irányuló kérelmét a fellebbezésben kell előterjesztenie. Az ítélőtábla előtti eljárásban a jogi képviselet kötelező, a jogi képviselő nélkül eljáró fél nyilatkozata, perbeli cselekménye hatálytalan. 


I N D O K O L Á S : A törvényszék a felek személyes előadása (ITT kezdődik az első a biró nem engedte, hogy bármit is mondjak csak az ügyvéd úr többszöri kérésére szolalhatam meg az is korlátozottan) , a becsatolt okiratok és az eljárás valamennyi adatai alapján az alábbi t é n y á l l á s t állapította meg: 





A felperes és az alperes régi ismerősök voltak. Az alperes 2015. október 20.-án sértettként a Budapesti Rendőrfőkapitányság Budapest V. Kerületi Rendőrkapitányságához feljelentést terjesztett elő személyes adattal visszaélés vétsége és zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt. Feljelentésében előadta, hogy Tomor Andrást 1995. körül a 90-es évek közepe óta ismerte, Tomor András abban az időben pornó producerként működött (nem pornóproducer voltam hanem lapkiadó tulajdonos), alperesnek pedig egy takarítással foglalkozó cége volt, majd 1995.-ben elkezdett jet-skik értékesítésével foglalkozni. 2000. környékén felperes vásárolt alperestől egy quadot, amelyet az alperes a telepén ingyen tárolt (pornó ujságokban megjelent az alperes cégeit reklámozó hirdetések fejében tárolta nem ingyen)  és amelyet elloptak, de az ennek kapcsán indult nyomozás azzal zárult le, hogy a tettest nem találták meg. Később a felek kapcsolata megromlott, 2008.-tól pedig megszakadt. 


2012.-ben az alperes kapott a felperestől egy levelet, amelyben segítséget kért, hogy támogasson rászorulókat 30 millió forinttal egy szlovák számlaszámon keresztül (Soha nem kapott tölem ilyen levelet ezt csak az alperes valótlanul állitja). Egy DVD is volt a levélben, illetve kompromittáló fotók az alperesről és alkalmi partneréről. A fotók megküldésével egyértelmű volt Tomor célja, hogy az alperes tudtára adja, mit fog tenni, ha nem fizeti ki a 30 millió forintot.(Ez egy minden alapot nélkülözö állitás az eljárás során az alperes semmi ilyen "levelet" dvd" vagy bámi mást nem tudot felmutatni,. Ez a hamis állitás az alperes rosszhiszemüségét támasztja álá, az alperes saját magával kerül ellent mondásba hiszen állitolag egy videóval zsaroltam nem fotoval ami szintén nem felel meg a valoságnak)  


2000. évben Tomor bemutatta az alperest Sugarloaf együttes énekesének, aki ekkor „Sugarloaf Era” művésznevet használta. Egy alkalommal áthívta őket a Kis-Dunán lévő házába, ahol egy hölggyel intim együttlétét Tomor titokban Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 2 kamerával felvette. (ez az ügyszám amit a tárgyaláson tévesen adot meg az ügyvéd hogy megnézhesük mi ez, ebben az állítólagos perben nem tudjuk ki és kivel pereskedett, és hogy miröl az alperes  2021 április 24 -én adot be a biróságra az alperes ügyvédje, 18. pont 

"Alperes által indított perben a Fővárosi Törvényszék ítélete kötelezte az adott ügy alperesét,
hogy a Google keresőmotor találataiból törölje az abban az időpontban aktuálisan
megtalálható, alperesre nézve sértő tartalmú találatokat (25.P.22.984/4. számú jogerős
döntés). Amint a sértő találatok törlésre kerültek, alperes észlelte, hogy további új találatok
kerülnek fel az internetre, amelyek tartalma a korábbi sértő tartamú fényképeken és")  1 mell és a 2 mell melléklett

2021 05 21 elökészitő ülésen is az alperes csak anyit mondot hogy " Az ellenkérelemben írt 25.P.-s Fővárosi Törvényszék előtti perben a Google-t pereltük""   az egész per alatt egy titokzatos perre hivatkoznak egyszer sem derül ki mi a per pontos száma, mi kivel pereskedett és ezért miért érdekesebb hogy akkor a biró honnan tudja az ítéletben a per pontos számát és hivatkozik arra a perre??? Nekem ne mondja senki hogy ezt a 1 fokú ítéletet nem csalták el!!!!



 Ezek a felvételek majd 13 év múlva felkerültek az internet különböző oldalaira, továbbá ezeket a kompromittáló fotókat valaki elküldte alperes családtagjainak, többek között ismeretségi körükben lévő kiskorú gyermekeknek is. (itt megint nem stimmel az évszám,de ez legyen a legkisebb baj)



G Csaba minden valóság alap és bizonyíték nélkül vádaskodik miszerint állítása szerint, „Egyértelmű volt számomra, hogy csak Tomor lehetett a tettes, mivel a fotók elkészültének alkalmával rajtam és a hölgyön kívül csak ö volt jelen”. Határozottam tagadom, hogy én ilyen felvételeket készítettem volna, nem is tudtam róla, hogy G Csaba Sugarloaf  Era vagy isKövér Erikával csalta volna meg a feleségét, de nem is érdekkel ez a magánügyük. (Itt jegyezném meg, hogy ez Gerencsér szerint 2000-ben volt, Kövér Erika szerint pedig, 2006-ban, rádásúl Kövér Erika arra sem emlékszik, hogy Dunaharaszti-ban vagy Dunakeszin történt meg az aktus, és még több valótlanság és ellentmondás van Kövér Erika tanú vallomásában.) 






G Csaba többek között abban is hazudik, hogy semilyen üzleti kapcsolatban nem álltunk! G Csaba cége rendszeresen hirdetet a általunk kiadót pornó magazinokba, az Erotika Kiállitásokon ö biztositotta a Jet-Skiket és Quad-okat is! G Csaba kiélvezte, ki használta a pornó ipar előnyét népszerüségét!! 







Erika Venus felnőttfilmes sztár a Jet Power Hungary kft standján

Pornósztárok mindent megmutatnak a Jet Power Hungary telephelyén

100 milliós vissza nem téritendő támogatást kapott a pornó és szextavón müködő Jet Power Hungary kft


Egyértelmű volt alperes számára, hogy csak Tomor lehetett a tettes, mivel a fotók elkészültének alkalmával az alperesen és a hölgyön kívül csak ő volt jelen.  Az alperes és Sugarloaf era akivel megcsalta az alperes a felségét tanu vallomásai ellent mondanak, egyikük állitása sem igaz, az alperes nem általam ismerte meg a szexpartnerét, és nem az én otthonomban létesitettek nem aktust és nem én készitettem roluk a szex videot


A felvételekről alperesnek nem volt tudomása (ha nem volt tudomása akkor honnan tudja ki készitette??) , nyilvánosságra hozatalukhoz engedélyt sem Tomornak, sem másnak nem adott.(mint a 2017 08 02-ai rendörségi határozatbol kiderül ügyszám 01050/4120-108/2015 bünügyi elkülönitő határozatbol kiderül, hogy a személyes adatal visszaélés nem a felperes követte el) 


Az eset mind családi, mind ismeretségi körben rendkívül kellemetlen volt. Az alperesről készült felvételek az interneten több linken elérhetőek voltak. 

Ezeket jogi képviselő igénybevételével sikerült törölni, azonban ezek után Tomor nemrég felkereste alperest telefonon és felszólította, hogy menjen be xxxxxxxx ügyvédhez és fizessen ki neki 3 millió forintot, mivel érvelése szerint ez az összeg az adóssága Tomor felé. 

Tomor figyelmeztette alperest, hogy amennyiben nem fizet, a törölt felvételek is visszakerülnek az internetre és mindenki rajta fog nevetni. Az alperes megkereste a Tomor által hivatkozott ügyvédet, aki nem tudott semmiről és amikor Tomort visszahívta az általa kért összeg módosult 1 millió forintra. 




Ekkor már azt mondta, hogy ez az összeg a régebben tőle ellopott quad ára és ha úgy dönt, akkor több cikk és felvétel is felkerülhet az alperesről az internetre. Mivel a fenyegetőzéstől és a kellemetlen hatásoktól tartott, felajánlotta Tomornak, hogy valahogy ad neki egy ugyanolyan quadot, ám neki a pénz kellett. 


Azt ígérte, hogy a pénz ellenében leveszi az interneten még fent lévő fotókat az interneten elrejtett oldalról. Mikor később rájött, hogy nem fog az alperestől pénzt kapni, 2015. szeptember utolsó hetében újra felrakta a fotókat és a videókat, most már jóval több internetes oldalra, mely oldalakat tudomása szerint valóságban Tomor üzemeltetett. 


Nagyon nagy erkölcsi és anyagi károk érték alperest, mivel ha valaki az interneten keresést indított a nevére, akkor ezek a mocskolódó cikkek, fotók és videók jelentek meg róla. Hozzá köthető gazdasági társaságok azóta nehezebben kötnek üzleteket, banki hitel igénylésénél a társaságok többször el lettek utasítva a Tomor féle internetes oldalakra, cikkekre hivatkozással. Megítélése szerint Tomor a fenti magatartásával megvalósította a személyes adattal visszaélés, illetve a zsarolás bűncselekményeket. Úgy gondolja, hogy magánéletére, szexuális életére vonatkozó adatok az Info tv. 3. § 2) illetve 3) pontja alapján egyrészt személyes adatok, másrészt különleges adatok is egyben, ezek hozzájárulása nélküli felhasználása jogellenes. 


Kérte az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét is, amennyiben bűncselekmény elkövetése megállapítást nyerne. Amennyiben a feljelentését úgy értelmezik, hogy annak tartalmát egyben magánindítványnak is tekintik, mivel kívánja az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását. 

Az alperes a Budapesti Rendőrfőkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály Vizsgálati Alosztály xxxxxx/4120-16/2015.bü. számú 2016. július 11.-én 11 óra 13 perckor felvett jegyzőkönyvébe foglalt tanúvallomásában a feljelentésben foglaltakat megismételte. Előadta továbbá, hogy amióta nincs kapcsolatban Tomorral, azóta az internetről, illetve a Ripost internetes cikkéből értesült, hogy Tomor ugyanezt az eljárást alkalmazta más személyekkel kapcsolatban is. Előadta, hogy a cikkben is tényként kezelik, hogy az általa sérelmezett honlapok mögött valójában Tomor András pornó producer áll, amit saját maga nyomozásából megtudott, általa is sérelmesnek tartott domain nevek mögött egy tommedia felhasználó áll, illetve a domain nevek tulajdonosai:  xxxxxxx. szlovák cég, illetve xxxxxxxxxxx Bt. áll. Mindkettő cég mögött az a Tomor András áll, aki a cégnyilvántartás adatai szerint utóbb már xxx András néven szerepelt. 


A 2015 november 5.én-tet (xxxx/4120-4/2014.) rendőségi jelentésből kitűnik, hogy a Gerencsér Csaba által megadott URL hivatkozások nagy része nem is létezik, nem elérhetőek. Feltételezhető, hogy soha nem is léteztek, csak kitaláció. Azok az URL cimek amik elérhetőék voltak, azokhoz se nekem se az xxxxx s.r.o.-nak semmi köze sem volt. Igy felmerül, hogy alperes Gerencsér Csaba szándékosan vezette félre a hatóságot, amivel törvénytelenséget követettel el.   


A xxxxx s.r.o. Szlovák cég soha nem volt „Tomor András” birtokában, nevén, de egyébként is a cég csak domain nevek adás-vétel foglakozott, nem tartott fen szerkesztőséget, nem készített weboldalakat, és nem irt cikkeket senkiről és sémiről. 


Az xxxxx sró cég 2015-ben meg szűnt! Gerencsér Csaba állítás az xxxxx bt hamis állítás, az nem felel meg a valóságnak. Gerencsér Csaba hamisan állítja, hogy az xxxxx bt mögött Tomor András áll. xxxxxx bt cég adataiból nem olvasható ki, hogy Tomor András név változtatás útján Nagy István Andrásnak hívják, így felmerül a kérdés, hogy G Csaba hogyan és miként jutott ahhoz a magántitkot sértő információhoz, hogy Tomor András Nagy István Andrásra változtatta a nevét! G Csaba a magántitok sértéssel bűncselekményt követett el. Továbbá G Csaba tanú vallomásában elismeri, hogy törvénytelen „ saját magam nyomozásából megtudtam” és illegális nyomozó munkát végzet. Utánam kutakodott, magánéletemben vájkált amit jogtalanul tett. (Feltételezésem szerint G Csaba azt az információt, hogy Tomor Andrásról xxxx Andrásra változtattam a nevemet, a Top Cleaning kft elleni NAV vizsgálat során a nyomozást végző hanyag munkájából kifolyólag tudhatja, ugyanis a NAV-nál tett tanú vallomásomat zártan kellett volna kezelni, de ennek ellenére a lezáró határozatban bele írták az akkori nevemet, így juthatót hozzá G Csaba a magántitkot képző információhoz.  



Az alperes a rendőrség előtti eljárás során az iratokhoz csatolta a felperes régebbi, még a barátságuk idején készült fényképét a nevét megváltoztató felperes azonosíthatósága érdekében. A nyomozó hatóság nem hívta fel az alperest a fénykép csatlására. 

A felperes idő közben ismét nevet változtatott, jelenleg L András néven él. A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály xxxxxxx 105/2015/bü. számú és 2017. július 27.-én kelt határozatával Lévai András felperessel szemben a Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 3 Btk. 367. § (1) bekezdésébe ütköző és az (1) bekezdés szerint minősülő zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem volt várható eredmény. 


A határozat indokolásában rögzítették, hogy G Csaba feljelentése alapján indult eljárás, mert a rendelkezésre álló adatok alapján Tomor András felhívta telefonon a sértettet és felszólította, hogy menjen be xxxxxxxx ügyvédhez és fizessen neki 3 millió forintot, mivel érvelése szerint ezzel az összeggel tartozik neki a feljelentő. 


Tomor figyelmeztette G Csabát, hogy amennyiben nem fizet, úgy a sértettről készült kompromittáló felvételek az internetre felkerülnek. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 367. § nevesített zsarolás, akkor tényállásszerű, ha az elkövető jogtalan haszonszerzés céljából erőszakkal, fenyegetéssel mást arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön. A beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a sértett és a gyanúsított között lévő tartozás kiegyenlítésének ügyvéden keresztül történő rendezése érdekében történtek a megkeresések, ezért sem a jogtalan haszonszerzés, sem az erőszak, fenyegetés nem állapítható meg. A tényállási elemek hiányában nem állapítható meg zsarolás bűncselekménye. 


A radioeger.hu internetes portálon megjelent, hogy zsarolás miatt adott ki elfogatóparancsot az V. Kerületi Rendőrség az ellen a volt pornó producer ellen, aki az elmúlt években számos magyar hírességnek okozott itthon kellemetlen perceket, - írja szombaton a police.hu. Tomor András azóta többször is nevet változtatott, jelenleg volt párja a playmateként ismert Lévai Adrienn családnevén él hivatalosan. Az „egykori Tomor” volt az, aki minden egyes adandó alkalommal megvásárolta azoknak az erotikus filmeknek a jogait, amelyeken a kereskedelmi televíziókban népszerűvé lett celebek szexelnek. Így ő kaszált abból, hogy egykor VV-Pandora, VV-Vera is igent mondott erotikus filmezésre, sőt VV-Indiánt is rávette egy szexfilmre. Lévai András az elmúlt években nemcsak nevet, megjelenést is váltott, legutóbb szakállasan, korábbi önmagához képest alaposan kikerekedve látták őt. 

Úgy tudjuk, rendszeresen megfordult Szlovákiában, Komáromban, ahol több céget is alapított forrás: Bors Online a Radió Eger a Ripost.hu és még több más Fake News médiánál meg is állapitotta biroság a jogsértését.




A G Csaba haugságai amikel félre vezette a hatóságokat majd aztán szándékosan kiszivárogaták a Fidesz médiába aminek az lett a következménye, hogy még a családom is elhite és elfordult tőlem! Milyen ember G Csaba aki ahelyet, hogy megadná a tartzását mást hamisan megvádolt, hogy szándékosan tönkre tegye az életét!! Megmondom egy féreg jelemtelen ember!!


 


A felperes testvére közösségi oldalán közzétette, hogy a felperessel, mint testvérével a múltbeli és jövőbeli kapcsolatot megszüntette, elhatárolódik tőle és viselt dolgaitól, senki ne érdeklődjön utána, annyit tud, amennyit a bulvár médiában mindenki tudhat. ez egyértelmü hogy az alperes terheli a felelsőség hogy tönkre tette a családi és testvéri kapcsolatomat.


A felperes keresetében kérte, hogy állapítsa meg a bíróság, hogy az alperes azzal, hogy a büntető eljárás során azt állította, hogy zsarolás bűncselekményét követte el a felperes, megsértette a felperes jóhírnevét, továbbá megsértette a felperes képmáshoz való jogát azzal, hogy fényképeit hozzájárulása nélkül felhasználta. 

Kérte kötelezni az alperest 900.000 forint sérelemdíj és ezen összeg 2017. július 27. napjától a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező késedelmi kamat megfizetésére, továbbá kérte az alperes perköltségben marasztalását. Keresete jogalapjaként a Ptk. 2:42. §, 2:43. §, 2:45 § (1) bekezdését, 2:46. § (2) bekezdését, a sérelemdíj alapjaként a Ptk. 2:51. § (1) bekezdés a.) b.) c.) pontját és a 2:52. §- át hívta fel. Keresete indokolásában előadta, hogy az alperes 2015. évi feljelentésében azzal vádolta a felperest, hogy zsarolás bűncselekményét követte el, - a nyomozás elrendelésre került. Az eljárás során az alperes 2016.-ban történt meghallgatása során a feljelentésében foglaltakat fenntartotta. 


A Budapesti Rendőrfőkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály a 2017. július 27.-ei határozatával a nyomozást azzal az indokkal szüntette meg, hogy a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható zsarolás bűncselekményének elkövetése és ez az eljárás folytatásától sem volt várható. 


Az eljárás iratainak beszerzésekor szerzett tudomást arról, hogy az alperes a felperes képmását is becsatolta a nyomozati iratokhoz, továbbá Budai Pál tanúkénti meghallgatására is sor került. Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 4 A nyomozó hatóság nem találta a felperest, körözést adtak ki ellene, amely körülményről több lap is beszámolt, így például a Bors, de átvette a hírt a radioeger.hu is, a felperes pedig nem közszereplő. 

A felperes keresete jogi érvelésében előadta, hogy az alperes a büntető eljárás során valótlanul állította, hogy a felperes zsarolás bűncselekményét követte el, ezzel megsértette a személyiségi jogait. A felperes nem közszereplő, a felnőtt filmiparból több, mint tíz éve visszavonult, minden személyes adatot, fényképet, ami róla készült letiltott minden internetes oldalról, médiának nem nyilatkozik. 


Ez a körülmény megalapozza a keresetet, annak jogsértő jellegét, nem köteles elviselni, hogy zsarolónak nevezzék. Erre tekintettel a Ptk. 2:43. § d.) pontja a jóhírnév sérelme megvalósult. A felperes 8. sorszám alatti válasziratában keresetét akként pontosította, hogy a névváltoztatással kapcsolatosan nincs kereseti kérelme. Előadta, hogy a feljelentésben valótlan tényállítás, hogy zsaroló levelet írt volna az alperesnek, az is, hogy kompromittáló fotókat és DVD-t küldött volna. Hamisan állította az alperes, hogy a felperes róla intim együttlét alatt titokban felvételeket készített. 




Előadta, hogy soha nem volt pornó producer, az alperes állításával szemben, hanem lapkiadó tulajdonosa volt, több saját kiadású autós-, rejtvény-, naptár, tv újság, erotikus magazin főszerkesztője volt. Ellentmondó a törölt felvételek ismételt internetre történő visszakerülése. Az alperes által megadott linkek, amit a nyomozók is megnéztek, nagyrészt nem találhatóak. A felperesnek semmi köze nem volt ezekhez. Amennyiben alperesnek állítása szerint jogi képviselője útján sikerült ezeket a linkeket töröltetnie, meg kellett ismernie az oldal tulajdonosát, üzemeltetőjét. Valótlanul állította az alperes, hogy amikor felhívta megzsarolta azzal, hogy kompromittáló tartalmak kerülnek fel az internetre alperesről. Alperesről soha semmilyen cikket nem írt. 


A nyomozó hatóság megkapta a telefonbeszélgetést, az iratok szerint sms váltás is történt, ezek alapján megállapították, hogy nem volt zsarolás. Valótlanul állította az alperes, hogy felperes azt ígérte, hogy a pénz ellenében leveszi az internetről a fotókat, nem rakott fel fotókat, nincs weboldala. Valótlanul állította alperes, hogy a felperesnek amerikai – szlovák cége volt. A felperes nem készített sem 2008. előtt, sem utána weboldalt. Valótlanul állította, hogy cikket írt Tóbiás Józsefről és feleségéről – a Ripost hazug cikke miatt jelenleg is eljárás folyik. 

Az alperes valótlanul állította, hogy az általa sérelmezett oldalak mögött a felperes áll. A felperesnek szlovák cége soha nem volt. A cég csak lapkiadással foglalkozott, nem tartott fenn szerkesztőséget, nem készített weboldalt, cikket sem írt senkiről, illetve 2015.-ben meg is szűnt. Valótlanul állította alperes, hogy az xxxxxxi Bt. mögött felperes áll. 


A cég adataiból nem olvasható ki, hogy Tomor Andrást névváltoztatás után xxxxx Andrásnak hívták. Valótlanul állította alperes a hatóság kérdésére, hogy nem elfogult, mivel tudott róla, hogy felperes a NAV-nál lefolytatott vizsgálat során ellene tanúskodott. 

Az alperes határozottan állította a feljelentésében, hogy a felperes zsarolta meg, nem ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, állította, hogy a feljelentett bűncselekmény elkövetője a felperes, amely nem minősülhet az alperes véleményének. Az alperes azáltal, hogy ismeretsége van újságírókkal megjelentette a körözés tényét a sajtóban. Ennek alapján az olvasók csak arra következtethettek, hogy a felperes zsarolt és ezért körözik. 


A képmását a Ptk. 2:48. § (1) bekezdése értelmében csak hozzájárulásával használhatta volna fel az alperes, mivel a felperes nem közszereplő. Az a körülmény, hogy korábban felnőtt filmekben szerepelt, a felperest nem teszi közszereplővé. Ilyen filmek csak egy szűk közönséghez jutnak el, továbbá több, mint tíz éve legálisan nem tekinthetőek meg. Előadta, hogy 2016. januárjában adtak ki egy elfogató parancsot, amiben kábítószer visszaélés is szerepelt.


 Ott már tudta a nyomozó hatóság, hogy L András a jelenlegi neve. Ezt követően 2016. augusztus hó 23.-án adat kikérés történt, amihez fotó is van. Tehát 2016. augusztus hó 29.-ei fotó becsatolás csak rosszindulatú lehetett, mert a nyomozó hatóságnak nem volt szüksége rá. Hivatkozott arra, hogy a kép csatolásakor nem került jelzésre, hogy a nyomozó hatóság kérésére történt, azt az alperes önszántából adta be. Előadta, hogy kereseti kérelme magántitok megsértésére nem irányul. 


Hivatkozott arra, hogy ha a feljelentés alaptalannak bizonyul a feljelentés jogellenes. Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 5 A sérelemdíjhoz való jogosultsága körében azzal érvelt, hogy a jogsértésen kívül mást igazolnia nem kell. Előadta, hogy a cikk megjelenése óta ismerősei, kevésbé kedves ismerősei zaklatták, megkeserítették a napjait, kénytelen nyugtatót szedni, kénytelen bujkálni a bulvár média elől. Ismerősei, barátai, még családtagjai is elfordultak tőle. Nyomozás állapította meg, hogy a rendőrség részéről nem történt hivatali visszaélés abban a körben, hogy a bulvár média tudomására jutott, hogy a jelenlegi neve L András. 


Hivatkozott arra, hogy új névvel új életet kezdett. Az alperes hamis állítása miatt folytatott nyomozás során kiadott elfogató parancs nyilvánosságra kerülése nagyon megviselte. Az alpereshez köthető bulvár médiák folytán az ügy nyilvánosságra került. Hazugságokon alapuló ügyek kimerítették lelkileg, mentálisan, anyagilag. Hazug emberek miatt megbélyegezték, úgy kerülik mintha leprás lenne. Az ügyek egészségügyi állapotára is kihatottak, pszichiáterhez kell járnia kezelésekre, nyugtatót, kedélyállapot javítót szed. Ismerősök zaklatják. ja önygilkos akartam lenni az alperes által tett és a média által nyilvoságra hozzot hamis vádak miatt, ez nem olyn nagy ügy ??


Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását és perköltségben történő marasztalását kérte. Vitatta, hogy az alperes megsértette a felperes személyhez fűződő jogait, ezért a sérelemdíj iránti keresetet is alaptalannak tartotta. Ellenkérelme indokolásában nem vitatta azon felperesi tényelőadásokat, hogy az alperes feljelentést tett személyi adattal visszaélés vétsége és zsarolás bűntettének alapos gyanúja miatt. Előadta, hogy a nyomozó hatóság felkérésére a felperes beazonosíthatósága érdekében a hivatkozott fényképeket becsatolta, mivel a nyomozó hatóság az alperes által feltüntetett néven és lakcímen nem találta a felperest. Nem vitatta, hogy a nyomozó hatóság az eljárást megszüntette, mert nem volt megállapítható a zsarolás bűncselekményének elkövetése. A személyes adatal visszaélést is más követte el ezt is megállapitota a nyomozó hatóság!


Előadta, hogy 2014.-ben az alperes beleegyezése nélkül szexuális tartalmú videók, fényképfelvételek jelentek meg a világhálón, emiatt polgári peres és büntető eljárásokat volt kénytelen megindítani. Ilyen per volt a Fővárosi Törvényszék előtt a „25.P.22.984/4” számú eljárás, amelyben az abban a perbeli alperestől, a Google-től követelte a (Állitólagos) sértő tartalmak eltávolítását. Hivatkozott arra, hogy a feljelentés során tanúsított alperesi magatartás nem sérti a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mivel az alperes által jogszabályban biztosított jogával élve, a Be. 171. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel tett feljelentést, őt sértett tanúként hallgatták meg. 


Az alperes próbált bizonyítékokat keresni. Az alperes a feljelentésében előadta, hogy miért gondolta, hogy az ügy mögött a felperes áll. Az alperes a nyomozó hatósághoz címzett szöveget nem hozta nyilvánosságra. Az alperes a feljelentésében nem állított valótlan tényeket, az általa tapasztaltakat legjobb tudása szerint adta elő. 


Az általános megfogalmazás, amely szerint felperes bűncselekményt követett el, nem tényállítás, nélkülözi a tényállítás ismérveit, az alperes a gyanúját írta le, a közlés alperes véleményének tekinthető és ekként bírálható el. 


A feljelentése alapjául szolgáló tényeket a valóságnak megfelelően ismertette, gyanúja megfogalmazásakor a felperes személyét indokolatlanul sértő kifejezéseket nem használt. Hivatkozott arra, hogy több felperesi a feljelentéssel kapcsolatos hivatkozás nem minősül tényállításnak. Így a fotók megküldésével kezdődő mondat nem tényállítás, hanem az alperes elgondolása, amely a bírói gyakorlat szerint vélemény, vélekedés. Sugarloaf Erikával kapcsolatosan felhozottak esetén jóhírnév sértés a felperes terhére nem valósult meg. 


Az, hogy „Tomor lehetett” a tettes, vélekedés, nem tényállítás, jóhírnév sérelmére nem alkalmas. Nem vitatta, hogy a további felperesi hivatkozások tényállításnak minősülnek, de alperes alkotmányos jogával élt, amikor feljelentést tett. igy van a pontosan az idézet amit a bíró szándkosan rosszul idézet-irt

„Egyértelmű volt számomra, hogy csak Tomor lehetett a tettes, mivel a fotók elkészültének alkalmával rajtam és a hölgyön kívül csak ö volt jelen” 

hát ekkor ez mi, ezeket a kijelentéseket az alperes tette 

„Azt ígérte, hogy a pénz ellenében leveszi az interneten még fennlévő fotókat az interneten elterjedt oldalakról. Mikor később rájött, hogy nem fog tőlem pénzt kapni. 2015. szeptember utolsó hetében újra felrakta a fotókat ás videót, most már jóval több internetes oldalra, amely oldalak tudomásom szerint valóságban Tomor üzemeltet!”  

„Amióta nem vagyok vele kapcsolatba azóta az interneten országos hírű botrányokról értesültem arról, hogy Tomor Andrást ugyan ezt az eljárást alkalmazza, nemrég olvastam Tóbiás József és felesége Rába Tímeát érintő botránnyal kapcsolatban a Ripost internetes portál cikkét amely „Telepes András” írt 2016 01 29.” 


  

Alperes barátai hivogatják, zaklatják a felperest!!


A megfogalmazása során nem használt indokolatlanul sértő, bántó kifejezéseket a felperesre vonatkozóan. A nyomozás a zsarolás tényállási elemei keretein belül folyt. A nyomozást megszüntető határozatból az nem állapítható meg, hogy nem történt meg a feljelentés szerinti eseménysor, csak az, hogy a zsarolást nem találta megállapíthatónak a nyomozó hatóság. 

Az alperes a feljelentésében a zsarolással kapcsolatos objektív nyilatkozatot tett amikor a felperest megemlítette a zsarolással kapcsolatosan. 


A képmáshoz való jog megsértése iránti kereseti kérelem körében előadta, hogy a nyomozó hatóság jelezte alperesnek, hogy a felperes személyét nem tudja kétségmentesen azonosítani, ezért segítette Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 6 a nyomozó hatóság munkáját azzal, hogy a felperesről készült fényképfelvételeket átadta. 


A fényképek akkor készültek, amikor még baráti viszonyban álltak a felperessel. Az alperes a fényképeket kizárólag a , magatartása nem volt jogellenes, a nyomozó hatóság felhívásának tett eleget. A sérelemdíj iránti igényt jogsértés hiányában alaptalannak tartotta, a jogsértés megállapítása esetére a követelés összegét vitatta. 


Alperes egyik tanúja aki soha nem tallálkozot a felperesel aki ellen tanúskodik a vallomásában emlitést tesz egy telefon hivásró! Ez mondta a tanú:



És a valóságban igy zajlott a telefonbeszélgetés! Nagy a külömbség a tanúvallomás és a valoság között

Ime: Lajos vagyok....... VIDEÓ ITT





G. Csaba barátai telefon betyárkodva zaklatják a felperest! A nagyon hülyen aki még perverz buzi is! VIDEÓ ITT!

+3620-238-4831 a napiszar kretén barom telefonbetyár! VIDEÓ ITT


A kereset alaptalan. 


A felperes a jogi képviselő útján előadott kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy az alperes azzal, hogy a büntető eljárás során azt állította, hogy zsarolás bűncselekményét követte el a felperes, megsértette a felperes jóhírnevét, továbbá azzal, hogy a fényképeit hozzájárulása nélkül felhasználta, megsértette a felperes képmáshoz való jogát. 


A zsarolás tekintetében a felperes arra hivatkozott, hogy valótlanul állította a felperes a feljelentésében, hogy az alperesre vonatkozó, őt kompromittáló intim tartalmak interneten való közzétételével fenyegette meg arra az esetre, ha nem fizeti meg a tartozását. 


A törvényszék előtti eljárásban a Pp. 72. § (1) bekezdése alapján a jogi képviselet kötelező. 


A jogi képviselő útján előterjesztett kereseti kérelemnek, mint professzionális kereseti kérelemnek a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontja szerint tartalmaznia kell a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelmet, a c) pontja alapján az érvényesíteni kívánt jogot, a kereseti kérelmet megalapozó tényeket, a d) pont alapján pedig az érvényesíteni kívánt jog a tényállás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelést. 

A Pp. 341. § (1) bekezdése szerint az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Pp. 342. § (1) bekezdése alapján az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, az ellenkérelmen és a beszámítási kérelmen. 


Ez a szabály a fő követelés járulékaira is irányadó. 

Nem vitásan a felperes a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontja szerint a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelemként - a megállapításra irányuló keresetét tekintve - arra vonatkozó döntést kért a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az alperes azzal, hogy a büntető eljárás során azt állította, hogy zsarolás bűncselekményét követett el a felperes, megsértette a felperes jóhírnevét, továbbá azzal, hogy fényképét hozzájárulása nélkül felhasználta, megsértette a felperes képmáshoz való jogát. 


A bíróságnak ezt a kereseti kérelmet kellett elbírálnia a Pp. idézett Pp. 341., 342. §-aiban foglalt korlátok között. A bíróság erre tekintettel nem vizsgálta és nem is vizsgálhatta a felperes által a kereseti kérelme tényállítás részében felhozott, a feljelentés tartalmában foglalt további alperesi előadások tekintetében valótlan tényállításokra hivatkozásokat. 


Ezekere vonatkozóan a felperes nem terjesztett elő a Pp. 170. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelmet. ilyen volt? pontosan meg neveztünk kijelentéseket is nem? elökészitő ülés 2021 05 21 2 melléklett


A felperes előadása szerint is „Az indokolásra tartozóan adtuk elő a jogsértéssel kapcsolatos hivatkozásainkat.”. A bíróságnak egyértelmű és határozott kereseti kérelemként azt kellett vizsgálnia, hogy az az alperesi magatartás, miszerint a büntető eljárást megindító feljelentésében arra hivatkozott, hogy felperes a zsarolás bűncselekményét elkövette alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát. és még hogy vissza éltem a személyiségi jogaival azzal hogy én készítettem roluk pornó videót amit aztán én raktam fel az internetre az alperes szerint, ami nem igaz. Mondjuk ha nem csalná meg a feleséfét akkor nem is készülhetne rola felvétel!!


A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1) és (2) bekezdésének rendelkezései a személyiségi jogok általános jelleggel történő védelmét rögzítik azáltal, hogy ezen jogszabályhely értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy a törvény és Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 7 mások jogainak korlátai között személyiségét, így különösen magán- és családi élet, az otthon, a másokkal való – bármilyen módon, illetve eszközzel történő – kapcsolattartás és jóhírnév tiszteletben tartásához való jogát szabadon érvényesíthesse és hogy abban őt senki ne gátolja. 


A (2) bekezdés szerint az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak. A Ptk. 2:43. §-a szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen d.) a becsület és jóhírnév megsértése g.) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése. 


A Ptk. 2:45. § (2) bekezdése értelmében a jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő valótlan tényt állít, vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. Az előbbi törvényhely értelmében a jóhírnév sérelme valóságnak nem megfelelő tény közlésével állításával, ilyen tény híresztelésével, illetőleg valós tény hamis színben való feltüntetésével valósulhat meg. 


A valóságnak nem megfelelő tény, tényállítás, valós tény hamis színben való feltüntetése, illetőleg híresztelése csak akkor jogsértő, ha a közmegítélés szerint a tényállítás alkalmas arra, hogy a sértett társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolja. 


A hatósághoz bírósághoz fordulás joga az Alaptörvényben is deklarált alapjog. Abból kell kiindulni, hogy az eljárás során tett nyilatkozatok esetében – igy a feljelentésben tett nyilatkozat esetében is - az Alaptörvény 6. Cikk (1) bekezdésén nyugvó Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerinti jóhírnévhez való jog, mint személyiségi jog védelme és az Alaptörvény XXIV. Cikk és XXV. Cikkén nyugvó tisztességes eljáráshoz való és bírósághoz/hatósághoz fordulás alapjogából fakadó törvény által biztosított eljárási jogok gyakorlása áll egymással szemben. A nyilatkozat címzetti köre a nyilatkozattétel kontextusa is eltérő más nyilatkozatoktól. 


Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a felek jóhiszemű eljárási joggyakorlásába beletartozik az is, hogy téves tudomásuk van tényekről, tévesen ítélnek meg logikai összefüggéseket, jelentőséget tulajdonítanak nem releváns körülményeknek, téves következtetéseket vonnak le akár egy cselekmény motivációja, vagy büntetőjogi értékelése körében. 


Az alperes részére az Alaptörvény idézett rendelkezéseit meghaladóan a feljelentéskor hatályban volt, a büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (Be.) 171. § (1) bekezdésébe foglalt törvényi rendelkezés is biztosította, hogy feljelentéssel éljen. Az alperessel az általa tett feljelentést megelőzően nem vitásan megtörtént, hogy az internetre különböző oldalakra intim tartalmú, az alperest kompromittáló felvételek kerültek fel. (állitólag mert ez nem nyert bizonyitást)


A per adati szerint az alperes a Goggle mint alperes elleni Fővárosi Törvényszék előtti peres eljárásban érte el ezen tartalmak eltávolítását. ez az a titkos ugy aminek az ügyszámát szándékosan rosszul adták meg az eljárás során igy arrol semmit nem tudunk.


Az sem vitás, hogy az alperes és a felperes az 1990.-es évek közepétől ismeretségben voltak és az sem vitás, hogy a felperes quadot vásárolt az alperestől, amelyet később elloptak az alperes telephelyéről és a felperes a quad értékének megtérítését követelte az alperestől.és az sem vitás hogy az alperes elismerte a tartozását csak nem pénzt hanem egy másik quadot akrt adni amit én nem fogadtam el

 

A felperes azt sem tette vitássá, ő maga adta elő, hogy korábban a pornó iparban tevékenykedett, majd lapkiadó tulajdonosa, erotikus magazin főszerkesztője is volt. Az sem vitás, hogy időközben a bulvár médiában celebeket erotikus tartalmakkal kellemetlen helyzetbe hozó internetes megjelenéssel a felperest hozták összefüggésbe, a felperes egyes bulvár lapok ellen pert is indított előadása szerint. de vitás hiszenpéldául be csatoltuk a ripost.hu főszerkesztöje ellen hozot elmarasztalo itéletet


Nem vitásan a felperes nevét több alkalommal megváltoztatta: 

Tomor Andrásról   L Andrásra. és itt elfeleti hogy a Kekkh rendszerben le vannak tiltva az adataim, a név változtatás ténye igy is kiemelt személyes adat amihez az alperes a hamis vádak következtében tett nyomozás során hozzá jutott szerintem jogtalanul.

Az alperes feljelentésében előadta, hogy mikor ismerte meg a felperest, azt, hogy vele egy quad Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 8 adásvétele folytán üzleti kapcsolatba került, továbbá azt is, hogy a felperes 2000-ben bemutatta az alperesnek a Sugarloaf együttes énekesnőjét, majd egy alaklommal áthívta őket a Kis-Dunánál lévő házába, ahol az alperes és a hölgy között intim együttlétre került sor. 


A lényeg hogy Gerencsér szerint 2000-ben ismerte meg általam Kövér erikát aki csak 2002-töl volt a Sugarloaf énekesnője


Kövér erika szerint meg 2006-ban és nem is tudja hol még a helyre sem emlékszik!!


Valójában 2001 -öszén hostesskedés a Erotika Kiállításon nálunk aztán ősszel forgatot 3 filmet és még több más cégnél is! 


Igy a alperes Gerencsér hamisan állitja hogy általam ismerte meg és ezt a biró tényként kezeli vicc


Igy az alperes nem ismerhete általam 2000-ben meg Kövér Erikát mert én sem ismertem, Kövér Erika szerint meg 2006-ban ismerte meg az alperest akivel az alperes jetski taván a Jet Power Hungary telephelyén lévő faházba voltak mivel nekem 2006-ban már nem volt házam Dunaharasztiban nem laktam Dunaharasztin és nem is voltam ott azon a bizonyos "sztár kupán" vicc hogy nekem kell magyarázkodnom és nyomozgatnom és a biró tényként közöl valotlanságokat!! Meg az a titokban vettem fel de még is tudják ki volt??? vicccc


Gerencsér Csaba Kövér Erikát rajtam keresztül nem ismerhette meg 2000-ben mert akkor még én sem ismertem Kövér Erikát. Rádúsul Kövér Erika csak 2002-ben csatlakozott a Sugarloaf együtteshez és onnantól hívták Sugarloaf Era-nak! De ez már több mint 15 évvel ezelőtt volt!  

Itt jegyezném meg, hogy a Dunaharasztiban megrendezésre kerülő „Sztár kupa” Gerencsér Csaba szervezésében történt, ö hívta meg az ismert embereket, celebeket minden alkalommal, (Én nem vettem részt a Sztár kupa szervezésben, annak le bonyolításában, nem is kaptam meghívást, hogy részt vegyek azon, és nem is vettem részt soha a Sztár Kupán.) vagy is Gerencsér Csaba és Kövér Erika ismerte egymást az én közreműködésem nélkül is. Ezért hamis az az állítás, hogy én mutattam volna be Gerencsér Csabának Kövér Erikát akivel aztán megcsalta a feleségét.


Kövér Erika tanú vallomásában állítja, hogy:  „2006-ban meghívást kaptam ismert személyként a Dunaharaszti vagy Dunakeszin -erre pontosan nem emlékszem – tartott Jetski celeb buliba. „ 

A Dunaharasztiban megrendezésre kerülő „Sztár kupa” Gerencsér Csaba szervezésében történt, ö hívta meg az ismert embereket, celebeket minden alkalommal, (Én nem vettem részt a Sztár kupa szervezésben, annak le bonyolításában, nem is kaptam meghívást, hogy részt vegyek azon, és nem is vettem részt soha a Sztár Kupán.) vagy is Gerencsér Csaba és Kövér Erika ismerte egymást az én közreműködésem nélkül is. Ezért hamis az az állitás, hogy én mutattam volna be Gerencsér Csabának Kövér Erikát. 

Ha valaki arra sem emlékszik, hogy Dunaharasztin vagy Dunakeszi volt Jetski versenyen, nem (mindegy) az nem tekinthető hiteles tanúnak, álláspontom szerint. 


Kövér Erika állítja, hogy: Itt ismertem meg- az alap kérdésére válaszolva – Gerencsér Csabát. Emlékeim szerint a Tomor András mutatott be neki. Ezen a bulin és nagyon sok alkoholt fogyasztottam, egy rövid ismerkedés folyamán során bementünk a lakásba, táncoltunk, majd bementünk egy szobába, ott szexuális kapcsolatott létesitettünk Gerencsér Csabával.” Kövér Erika hamisan állítja, hogy 2006-ban én mutattam be Gerencsér Csabának, mint említi sok alkoholt fogyasztott, és arra sem emlékszik, hogy Dunaharasztin vagy Dunakeszin volt. Ezért szava hihetősége erősen megkérdőjelezhető, az egész tanú vallomására igaz.  




Kövér Erika állítja, hogy: Ezt az együttlétet a Tomor András lefilmezte. A felvételt elöször titokban rögzitette. - ahogy ezt később a felvételen láttam – majd szex közben egyszer csak meg jelent mellettünk. Kicsit ekkor pánikba estem és csak annyit mondott az András, hogy folytasd, folytasd. Kérdésére elmondom, hogy sem előzetesen sem pedig később nem egyeztem bele a felvételek készítésébe, és annak felhasználásába sem. „ Nem készítettem semmilyen videó felvételt Kövér Erika és Gerencsér Csabáról, sem 2006-ban sem máskor, Kövér Erika ezen állítása sem felel meg a valóságnak. 


Kövér Erika állítja, hogy: „A Gerencsérrel való együttlétért nekem nem adott pénzt senki, a szexbe önálló elhatározásból mentem bele. „ Azt hiszem ez a kettejük magánügye, hogy volt e pénz mozgás Kövér Erika és Gerencsér Csaba között.



Az alperes állította, hogy telefonbeszélgetést folytattak a felperessel, aki az alperestől ellopott quad ára megtérítését kérte egymillió forint összegben, és az alperes szerint a felperes kijelentette, hogy a korábbihoz képest több cikk és felvétel is kikerülhet az internetre az alperesről. Az alperes a feljelentését személyes adattal visszaélés vétségének és zsarolás bűntettének „alapos gyanúja” miatt tette meg. Az alperes tehát nem a vétség és a bűncselekmény elkövetésének megtörténtét állította, hanem ennek alapos gyanújára utalt. A nyomozás és a vizsgálat során a gyanúnak többféle fogalma merül fel: így az egyszerű gyanú, az alapos gyanú és a megalapozott gyanú. Telefon beszélgetésből idézetek amiket az alperes mondot: “te elmebeteg vagy, mi a kurva anyád van”, “kurva anyádat,” “menj a kurva anyádba te köcsög” , “menjél te köcsög az anyádba” , “kurva anyádat te köcsög” 





Az alperes személyesen, laikusként tette meg feljelentését ez sem igaz mert ügyvéd segitségével tette a feljelentést mellékletben 2015 10 20-án, nem volt tőle elvárható, hogy egy feljelentésben a gyanú szakszerű elnevezésével tisztában legyen. Egyszerű gyanút jelenthet a feljelentő, vagy a nyomozó véleménye, feltevése, hogy a bűncselekmény elkövetése valószínűleg megtörtént, és azt valószínűleg a gyanúsítottként megjelölt személy követte el. A jogelmélet is a gyanút a valószínűségi értékű kijelentések közé sorolja, ami nem bizonyosság, hanem csak valószínűségi érétkű állítás [Király Tibor (2000.): Bűntető eljárásjog, 309., Osiris Kiadó Budapest]. 


A felperes a Ptk. 2:45. § (2) bekezdésében meghatározott jogalapon valótlan tényállításra hivatkozva kérte jóhírneve megsértésének megállapítását. 


A kifejtetek szerint egy bűncsekelmény gyanúja miatt tett feljelentés a feljelentő véleménye, feltevése a hivatkozott bűncselekmény elkövetéséről. Az alperes a róla az internetre felkerült intim tartalmak keletkezése tekintetében az általa ismert és a feljelentésben leírt események (a felperes volt jelen az énekesnővel való intim együttlétekor) alapján vonta le azt a következtetést, hogy egyértelmű volt számára, hogy csak Tomor lehetett a tettes. 


Az alperesnek lehetett téves tudomása tényekről, téves következtetést vonhatott le egy vele megtörtént esettel kapcsolatban. Ennek feljelentésben való felvázolása nem tényállítás, hanem az alperes véleménye, következtetése, gyanúja, hogy a felperes lehetett az, aki a számára kompromittáló tartalmakat az interneten közzétette. 

Alperes feljelntésben tett kijelentése: „Egyértelmű volt számomra, hogy csak Tomor lehetett a tettes, mivel a fotók elkészültének alkalmával rajtam és a hölgyön kívül csak ö volt jelen” 

Az alperes a feljelentésében felperest megnevezte, vele szemben a hivatkozott vétség és bűncselekmény „alapos gyanúja” miatt tette meg feljelentését. Az alperes a felperes megnevezésével gyanúját közölte, valószínűsítette, hogy a felperes követte el a zsarolást. 

Az alperes a felperesre vonatkozó gyanúját közölte a nyomozó hatósággal azzal is, amikor azt állította, hogy a felperes arra utalt a quad árára vonatkozó követelése érdekében folytatott telefonbeszélgetésük során, hogy az alperesről készült cikkek, felvételek fognak kikerülni az internetre. 


A gyanú pedig nem bizonyosság, hanem valószínűségi értékű állítás, ami nem feleltethető meg a Ptk. 2:45. § (2) bekezdésében meghatározott valótlan tényállítás fogalmával akkor sem, ha a nyomozó hatóság feljelentés alapján folytatott vizsgálódása, a tényállás felderítése során nem tudja megállapítani, hogy a bűncselekmény elkövetése megtörtént, illetve az elkövetéssel gyanúsított személy az aki megalapozottan – a vádemeléshez elegendő bizonyossággal - gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, és ennél az oknál fogva az eljárást megszűnteti. 


Az alperes bűntetőjogi tényállás megvalósulását a feljelentésben gyanúként állító kijelentése nem sért személyiségi jogot önmagában azért, mert a bűncselekmény elkövetését jogerős bűntetőítélet nem állapította meg. de az alperes nem gyanuként állitota hanem tényként közölte idézetek alperes tanuvallomásaibol:


Gerencsér Csaba minden valóság alap és bizonyíték nélkül vádaskodik miszerint állítása szerint,:

 „Egyértelmű volt számomra, hogy csak Tomor lehetett a tettes, mivel a fotók elkészültének alkalmával rajtam és a hölgyön kívül csak ö volt jelen”. " 


„Mivel a fenyegetéstől és a kellemetlen hatásoktól tartottam, felajánlottam Tomornak, hogy valahogyan adok neki egy használt ugyanolyan quadot, ám neki pénz kellett." 


„Azt ígérte, hogy a pénz ellenében leveszi az interneten még fennlévő fotókat az interneten elterjedt oldalakról. Mikor később rájött, hogy nem fog tőlem pénzt kapni. 2015. szeptember utolsó hetében újra felrakta a fotókat ás videót, most már jóval több internetes oldalra, amely oldalak tudomásom szerint valóságban Tomor üzemeltet!”


 „Arra a kérdésre, hogy miből tudom azt, hogy általam megnevezett elkövetőhöz köthetőek az engem mocskoló lapok, azt tudom előadni, amikor még jóban voltunk akkor még dicsekedett, hogy hozzá köthető amerikai-szlovák cégek hoz létre lapokat és amint a hatóság törli ezeket a lapokat, léte hoz újakat.”  


Gerencsér Csaba 2016. július 11. tanúvallomásában azt állítja,

„Amióta nem vagyok vele kapcsolatba azóta az interneten országos hírű botrányokról értesültem arról, hogy Tomor Andrást ugyan ezt az eljárást alkalmazza, nemrég olvastam Tóbiás József és felesége Rába Tímeát érintő botránnyal kapcsolatban a Ripost internetes portál cikkét amely „Telepes András” írt 2016 01 29.” 


Az eljárási nyilatkozat, a feljelentésben előadott események a fent részletezett, a feljelentés szerinti szűkebb és tágabb szövegösszefüggései alapján az alperes bűncselekmény megtörténtére és az elkövető kilétére vonatkozó gyanújának tekinthető nem gyanú hanem tényként közli hogy ki az elkövetö, amely a már kifejtett indokok alapján nem minősül valótlan tényállításnak. 


Az alperes tehát azzal, hogy a felperes ellenn zsarolás gyanúja miatt feljelentést tett, nem sértette meg a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait. ez vicc ugye?

Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 9 A további, a kereset indokolásában valótlan alperesi tényállításként felhívott feljelentés tartalomnak a zsarolással kapcsolatos kereseti kérelem elbírálása szempontjából nem volt jelentősége, a bíróság ezeket nem bírálta el a kereseti kérelemhez kötöttség elvére tekintettel már kifejtettekre figyelemmel. ez mi?


A Ptk. 2:48. § (1) bekezdése értelmében képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges. 

A Ptk előbbi rendelkezését a bírói gyakorlat a PJD. 2016.4. döntésében juttatja kifejezésre, eszerint minden felvétel elkészítéséhez annak valamennyi felhasználáshoz kifejezett és egyértelmű hozzájáruló nyilatkozat szükséges. 


A felperes keresetében képmása jogosulatlan felhasználására alapította a képmáshoz fűződő személyiségi joga megsértését arra hivatkozva, hogy az alperes a hozzájárulása nélkül csatolta be fényképét a feljelentése folytán indult eljárásban. 


Az alperes nem vitatta, hogy a felperse hozzájárulása nélkül csatolta a nyomozati iratokhoz a felperes fényképét. Megdőlt az az alperesi védekezés, miszerint a nyomozóhatóság felhívására mellékelte az eljárás irataihoz a felperesről sok évvel korábban, még barátságuk fennállása alatt készült fényképet, mivel a nyomozó hatóság bírósági megkeresésére adott válaszirata szerint a rendőrség nem hívta fel az alperest a fénykép csatolására. Az alperes azonban arra is hivatkozott, hogy a felperes többszöri névváltoztatása folytán a felperest nem találták, ezért a névváltoztatásra tekintettel a felperes egyértelmű beazonosíthatósága érdekében csatolta a fényképet. ez nem fele meg a valoságnak, 2016 januárban tudták hogy L András a nevem és a rendőrségnek volt rolam fotoja, igy semmi szükség nem volt arra!! (mellékletben a 2016 01 19 elfogató parancs és mellékletben a az alperes számár kiadot személyes adatlapom amit a az alperes által becsatolt fotoval vissza élés elött kapott  ez is mellékeltem 3 oldal az első oldal jobb felső sarkában látni az okmány bélyeget amit az alperes fizetet hogy megkapja aszemélyi lapomat ami szerintem törvénytelen


A felperes beazonosíthatósága a kereset mellékleteként csatolt 2017. július hó 27.-ei 01050/4120- 107/2015.bü. számú rendőrségi Jelentés (a továbbiakban: Jelentés) tanúsága szerint a rendőrség előbb „Tomor Andrásként” kísérelte meg a gyanúsítottkénti kihallgatást, azonban ezen a néven nevezett személy magyarországi lakcímen nem volt elérhető.  itt aztán végkép nem stimmel mert 2017 juliusában 27 (2017 07 17) mellékletben az a lezáró jelentés amiben egészen más van!! Itt még a biró indoklás is hamis

 

2017 01 20- jelentésben le van irva hogy tudják hogy Tomor volt és már xxx a nevem mellékletben 


Rögzítette a Jelentés, hogy megállapították, hogy több névváltoztatás történt, a hamis állitások és alaptalan vádak miatt bűncselekménnyel gyanúsítható személy jelenleg használt neve L András. Azt is rögzítették, hogy mivel nevezett személy tartózkodási helye a hatóság előtt ismeretlen volt, ezért 2017.01.19.-én elfogató parancs kibocsátásáról, körözés elrendeléséről határoztak. A felperes hivatkozott arra, hogy vele szemben korábban, 2016. januárjában már adtak ki elfogató parancsot, amiben kábítószerrel visszaélés is szerepes (na ez az igai csavar, ezt hogy hozták össze), továbbá 2016. 08.23-án adatlekérés történt, amihez fotó is rendelkezésére állt a hatóságnak, ezért szükségtelen volt az alperes részéről fényképek csatolása. 


A Jelentés igazolja, hogy a rendőrségnek eljárási cselekményeket kellett foganatosítania a felperes névváltozása folytán a személyének azonosítása és hollétének felkutatása érdekében. A jelentés nem tartalmaz adatot a felperes által hivatkozott adatlekérés és annak tartalma tekintetében, továbbá arra vonatkozóan sem, hogy a felperes körözését már korábban más ügy kapcsán is elrendelték és hogy az eredményre vezetett-e.   Nem más ügy miatt adták ki a körözést, ez ugyan az az ügy amit az alperes kezdeményezet, ebböl látható hogy már 2016 januárban tudták hogy Lévai András a nevem és a rendőrségnek volt rolam fotoja, igy semmi szükség nem volt arra!! (mellékletben a 2016 01 19 elfogató parancs és mellékletben a az alperes számár kiadot személyes adatlapom amit a az alperes által becsatolt fotoval vissza élés elött kapott  ez is mellékeltem 3 oldal az első oldal jobb felső sarkában látni az okmány bélyeget amit az alperes fizetet hogy megkapja aszemélyi lapomat ami szerintem törvénytelen


Nem állapítható meg ennél fogva, hogy az alperes feljelentése alapján indult eljárásban a felperes által hivatkozott adatok, fénykép a rendőrség rendelkezésére állt-e. A bírói gyakorlat szerint a képmás felhasználása akkor nem minősül visszaélésnek, ha arra közvetlenül fenyegető veszély, vagy már bekövetkezett jogsértés bizonyítása érdekében közérdekből, vagy jogos magánérdekből kerül sor, feltéve, hogy a képmás felhasználása a bizonyítani kívánt jogsértéshez képest nem okoz aránytalan érdeksérelmet. Az nem lehet vitás, hogy az alperesnek jogos magánérdeke fűződött ahhoz, hogy a feljelentésében a Tomor András néven gyanúsított személye beazonosításra kerüljön és ezáltal az eljárás eredményre vezessen. 


A bíróság állápontja szerint a képmás felhasználása nem sért személyiségi jogot, ha a feljelentés folytán indult eljárásban a gyanúsított személy azonosításának elősegítését célozza és ezáltal a felhasználó alperes feljelentésében előadott gyanújának megalapozásához fűződő méltányolható magánérdekét szolgálja. az aéperes álatal leadot foto elött már bizonyithatóan tudták hogy xxx a vezeték nevem és volt fotoja a rendörségnek rolam

A felperes állítása szerint is a nyomozóhatóság is le tudta kérdezni a Budapest Környéki Törvényszék Ügyszám: 20.P.20.558/2020/16. ítélet 10 felperes fényképét, ezért az alperes által csatol fénykép ugyanazt az információt jelentette, mint a nyomozóhatóság által lekérdezett fénykép. 


A fénykép felhasználása a felperes által bizonyítani kívánt jogsértéshez képest – az alperes előbb részletezett jogos és méltányolható magánérdekére is tekintettel – nem okozott a felperes részére aránytalan érdeksérelmet. erre most mit irja vissza élet a képmásommal azért mert együtt voltunk nyaralni attol még a rolam készült fotot nem használhatja fel sehol, egyáltalán hogy került hozzá?? Ahogy az alperes fogalmaz én senkinek nem adtam engedélyt, tölem senki nem kért engedélyt a fotok felhasználásához a rendőrségnek meg nem volt rá szüksége ezt irásban is megerösiteték akkor???

Mindezek alapján a bíróság a felperes képmáshoz fűződő személyiségi joga megsértése iránti keresete alaptalan volt, azt a bíróság elutasította. 

A felperes személyiségi jogsértés megállapítása iránti keresete nem vezetett eredményre, ezért az ennek szaknciójaként előterjesztett sérelemdíj iránti kereset is alaptalan jogsértés hiányában. 



Alperes roszhiszemü, inditvany elutasitast kérem, az alperes már 2016 08 23 an bitokaba volt a Kekkh altal a szemelyes adataim letiltas ellenere a szemelyi alpomnak,  elsö elfogato parancsa (kábitószer vissza élés miatt???) amit 2016 január 19-én adtak ki ellenem majd V. kerületi rendörség, igy a nyomozó hatoság rendelkezésére állt a nyilvántartásban szereplö fényképem, 2016 03 10-én a nyomozást befejezte és az illetékeség miat átt helyezte Balatonfüredre. 2016 08 23 dokumentumon látható amin okmány belyeg lathato amit az alperes fizetet hogy meg kapja a szemelyi lapomat ( az alperes 2016 08 29-én csatolta be a sérelmezet fotokat) ami allaspontom szerint jogsertes- és erre semmi szükség nem volt a születesi anyakönyvi kivonatban szereplő születesi nev xxxx es nem xxxx a születesi anyakönyvi kivinatomat a tisztelt bironak bemutatom artol masolat nem keszithető- kerem a tisztelt birosagot hogy szolitsa fel az alperest hogy az eljaras alatt is tartsa tiszteletben a jogaimat és tartozkodjon a rosszhiszemü magatartástol


A felperes pervesztes lett, ezért a Pp. 83. § (1) bekezdése alapján perköltség viselésére köteles. Az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 62. § (1) bekezdés f) pontja alapján a felperest megillető tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán az állam javára a feljegyzett illetéket köteles megfizetni. 

A felperes megállapítási és marasztalási keresetet is előterjesztett, ezért az Itv. 40. § (1) bekezdése alapján az előterjesztett igények együttes értékét kellett figyelembe venni: a megállapítási kereset mint meg nem határozható perérték után az Itv. 39. § (3) bekezdés b) pontja alapján 600.000 forint + a sérelemdíj 800.000 forint = 1.400.000 forint mint illetékalap után az Itv. 42. § (1) bekezdés szerinti 6% -os mérték = 84.0 

2020 12 18.-án 13,25 perckor (karácsony elötti útolsó péntek) váratlanul B. Gyuri aki a (Tikoszolgálat vezetőjének a testvére) 062……. számról felhivot és nem burkoltan nyomást probált rám gyakorolni (megjegyezném, hogy anno Gyuri és én barátok voltunk sok dolgot csináltunk közösen)!! Mellékletben a 2 db hangfelvétel. B. György “Gyuri” feltételezem azért hivot mert 2020 11 04.-én G. Csabának fel lett ajánlva a perenkivüli megegyezés amire semilyen választ nem adot, majd 2020 12 01.-én G. Csaba ellen polgári kereset került beadásra személyiségi jogok megsértése miatt, amiben sérelem díjat is követelünk (G. Csaba a mai napig több millió forintal tartozik amit még el is ismert, de ahelyet, hogy férfiként rendezné az adóságát helyete hamisan azt állitóta, hogy megzsaroltam, emiat engem nagy nyilvánoság elött megaláztak, a saját testvérem barátaim is elfordultak tölem. Hiába tisztáztam magam amit a rendőrségi nyomozás és más birói ítélet is igazol a nyilvános megalázásról és az általam el nem követet zsarolásról a mai napig beszélnek. 

2020 12 18.-án B. Gyuri felhivot 13,25 perckor (1 hangfelvétel) “na mi újság” ,“Csabát hagyjad békén” , “szeretlek” (Én is barátomnak tartom, nem akarok neki rosszat, Gyurivval évekig jóban voltunk, közösen buliztunk, nyaralatunk, stb de azt is tudom, hogy nem szabad vele újat húzzni). Senki nem bántja Csabát, ellenkezöleg ö az aki másokat szokot bántani, majd 13,51-kor vissza hivtam Gyurit aki (hogy megkérdezem miröl is van szó) többek között idézem “Csaba mond neki, hogy megölöm”, “ha a Csabát bántod akkor engem bántasz” háttérben hallatszik G. Csaba hangja (2-ik hangfelvétel). G. hazugságokat terjeszt, manipulál és uszit, most éppen közös ismerösünket B. Gyurit! G. Csaba minden évben a karácsonyt megelőző utolsó pénteken “baráti, csak felnőtek és csak férfiak” részére az ehhez szükséges összes “kellékkel” és “vendéggel” bulikat tart (mondjuk most éppen világ járvány van) tudom mert én is sok ilyen bulin voltam. G. Csaba 2010 elött az MSZP-és Brothers szex clubban tartotta az ilyen bulikat  https://pestisracok.hu/mszp-s-pornoklubrol-mesel-egy-pornovallalkozo/


2021 02 04 NVSZ tájékoztatás és állásfoglalás kérés!

2021 02 12 NVSZ válasz (Tömören annyi, hogy nem rá tartoik, hogy a testvére mit csinál, kit fenyeget meg és ez polgári per ami nem az NVSZ hatásköre) 






2022 Gerencsér Csaba alperes az ellen inditót pert megnyeri úgy hogy a biró “tévedésböl”, figyelmetlenségből esetleg hozzá nem értésből vagy netán szándékosan a lényegi részeket elferditi, részre hajló modón G. Csaba érdekeit képviseli! A tárgyaláson nem engedi az alperest megszolalni csak a jogi képviselő határozot követelésre enged szük hozzá szolást, miközben tudomása van G. Csaba rosszhiszemü a felperest megfélemlitö, megfenyegetö eseményekről! Eközben G. Csaba jogi képviselöje pofátlanul magas 50 ezer/ órás munkadijat számit fel és követel az felperestől, az elvégzet óra mennyiségét pedig jóval a tényleges elvégzet munka óra fölöt nyujtja be! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése